Csak ültem felette hosszasan, bámultam, s gondolkodtam:

Vajon én bekapjam vagy mégsem? – ezen morfondíroztam.

Immáron kikértem tengernyi ember véleményét is,

mindnyájuk lelkesedett, mondván: ez az élmény szakrális!

Messzi földről ezrével érkeznek s csodájára járnak,

mi lehet ez, amihez hasonlót még sohasem láttak.

Ámde mikor szemléli, száját mindegyik eltátja:

és tudják, ez a világot talán egyszer majd megváltja.

Így én is érzem, ha bekapom, már nem kell többé félnem,

mivel gyorsan lenyelem, már benne is lesz a véremben.

Mert a világ minden kincséért sem akarnám kiköpni,

hisz kik megtették a sírban akartak hamar kikötni.

Feszengve ugyan, de eldöntöttem, most én is bekapom,

nagy bajom ezután nem lehet, a halált nem siratom.

Bízok, ezért elhatározásom végleges és szilárd,

hiszem, az életem ezután biztosan nem lesz sivár.

Ha te nem kapod be, a döntésed nem lesz a te hibád,

ám számomra a pokol is, és a mennyország is kizárt.

Végtelen életem tervezem e földi létben tovább,

még akkor is, ha úgy mutatkozik, ez itt sokkal durvább.

Az enyészettől rettegve jöjjön a halhatatlanság,

inkább a végtelen földi lét, mint a biztos hóhérbárd,

mely idővel lesújt, lesből rontva vagy kivéreztetve,

s lelkem máris repülhetne messze, az ismeretlenbe.

Nem hagyom e szenvedéssel telt boldogság elmúlását,

kiszállni nem kívánok, hisz én fogom a varázspálcát.

Mielőtt lejár, megfordítom sorsom homokóráját:

így bekapom s lenyelem az örök élet piruláját.