Hihetsz bármiben, e létezésben mind megengedett,

kivetült a kérdés, amit az elméd dédelgetett.

Majd a válaszod arra a világban megkerested,

hisz amit egyszer elhittél máris megteremtetted.

Életed hited gúnyájába talpig felöltöztetted,

sejted csak, hogy az igazságot rég elveszítetted.

A hazugság benned egyre nagyobbra növekedett,

mely a létedtől való szakadáshoz elvezetett.

Most is elhiszel bármit, mi fontost elméd kihasít,

a világból özönlő hamis káprázat elvakít.

Ámde e tengernyi ferdítés szívedtől elrepít,

s magányosan vacogva eszmélsz, semmi nem lelkesít.

Süketen s vakon bolyogva keresed az utadat,

s a kívülről beléd öntött hittel oltod szomjadat. 

Habár a hazugság forrása hűsíti ajkadat,

nem látod, ekképp soha meg nem válthatod múltadat.

Abban higgy, mi lelkedben terem s mit a szíved diktál,

ne annak, amit a megfelelés elmédbe firkál.

Lobbantsd lángra mélyen parázsló hitedet és bízzál,

több az, mi szívedben izzik, ezernyi hazug szónál.