– Jó napot! – köszönt az aprócska zöldségesbe betérve az eladónak Miett, amint a pulttal lezárt rész előtt megállt. A férfi mellett elnézve, annak háta mögött lévő polcokat fürkészte. – Talán egy kiló rizst szeretnék! – bizonytalankodott, és karcsú alakjával ügyesen izgett-mozgott a pult előtti csöppnyi részen, hogy minél többet lásson a polcokon magasra felpakolt friss, ropogós árukból.

Vigyen krumplit! – mondta Barnett megszakítva a lány kukucskálását.

Gyakorlott eladóként – és nem utolsósorban férfias kisugárzását felhasználva – remekül értett a háziasszonyok nyelvén. Miett meglepődött. Hátrafordult. Annak ellenére, hogy a férfi egyenesen őrá nézett, nem volt biztos abban, hogy hozzá beszél. Ám a boltban vásárlóként egyedül ő tartózkodott.

– Hogy mondta kérem? – fordult ismét a pult felé és kérdőn vonta fel szemöldökét, értetlenül az eladóra bámulva.

– Vigyen krumplit! Olcsó! – ismételte meg Barnett rezzenéstelen arccal az ismeretlen, csinos lány elkerekedett szemébe nézve.

– Már megbocsásson Uram, de minek vinnék krumplit, amikor én rizst szeretnék? Még akkor is, ha olcsó!

Mert csak „talán” szeretne rizst. És azért, mert a krumpli finom! – válaszolt a kérdésre teljes nyugalommal a jóképű férfi. – Tudja a krumpli a természet igen egyszerű, de tökéletes alkotása. Legalábbis az, amit ebben a zöldségesben árulok mindenképp.

Miett meglepődött. A lehetséges válaszok számtalan változatban kezdtek el keringeni a fejében, miközben érezte, hogy lassacskán még jobban összezavarodik. Erőt vett magán, majd amilyen határozottan és tagoltan csak tudta, megismételte óhaját „talán” nélkül. Még egy erőltetett mosolyra is futotta.

– Értem. Akkor egy kiló rizst kérek!

Jó lesz Önnek ez a szép krumpli is! – mondta Barnett viszonozva a mosolyt, majd a pult alá hajolva a ládából pakolni kezdett egy kilónyi krumplit a zacskóba.

Miett azt hitte rosszul lát. Újfent körülnézett. Még mindig egyedül volt a parányi boltban. Igen, minden más lehetőséget kizárva a vonzó férfi az ő részére rakosgatta a krumplit a mérlegre, miközben elégedetten hümmögött.

– Mit csinál? – kérdezte a lány csodálkozva és a polcokon a rizses dobozt keresgélte szemével. – Nincs rizs?

Miett értetlenül próbálta összerakni a történéseket. A férfi ránézett ugyan a kérdés hallatán, ám aligha jutott el a tudatáig a hangja, mert elszántan még néhány krumplit tett a zacskóba.

Ennek semmi értelme! – gondolta a lány. – Talán ez valami kandi kamera lehet! – futott végig a fejében a gondolat, és óvatosan körbepislogott a rejtett kamerát keresgélve a szeme sarkából.

– Rizs? – szakította félbe Barnett a lány gondolatmenetét. – Nincs szüksége rizsre!

Azzal a férfi – lenyűgöző mosollyal – a pultra tette a krumplit. Miett tanácstalanul tárta szét a karját és elképedve nézett a férfira.

– Ugyan honnan is tudhatná, hogy nekem mire van szükségem? Már döntöttem. Én rizst szeretnék, mert abból akarok vacsorát készíteni!

– Ez itt egy zöldséges. De krumpliból is tud rizst csinálni Kiskegyed! – közölte teljes természetességgel Barnett.

– Ezt meg mégis, hogy érti? – hőkölt vissza a lány összezavarodva.

– Ja, kérem! Maguk nők, olyan ügyesek! Bármit kapnak a kezük közé, megpróbálják átalakítani. Még akkor is, ha egyértelműen semmi esélye annak, hogy az teljesen másvalamivé változzon!

Miett semmit sem értett az egészből. Pislogott néhányat és nyelt egy nagyot, azon gondolkozva, hogy a férfi bizonyára teljesen őrült lehet. Hirtelen felmerült benne, hogy hagyja az egész vacsora ügyet a fenébe, és majd inkább rendel valami finomat. Barnett kihasználva a csendet, lelkesen tovább folytatta.

– No, mert itt van ugyebár ez a férfi-ügy…

– Milyen férfi-ügy? – hökkent meg Miett. – Nem is ismer engem. Most látott életében először.

– Az mindegy… Mert a férfi-ügy, az férfi-ügy. Általában egyforma! – vett egy nagy levegőt Barnett, mielőtt folytatta. – Tehát vegyünk egy átlagos férfit. Ő lesz a krumpli. Majd jön az átlagos nő, aki „talán” rizst keres – nyomta meg a talán szót Barnett. – Aztán ez a nő találkozik ezzel a krumpli-férfival. Talán rábeszélik – nyomta meg ismét a talán szót. – A lényeg, hogy végül megelégszik ezzel a krumpli-férfival. Látja, hogy krumpli… Fel is ismeri, hogy krumpli… Ám úgy gondolja, hogy majd ő csinál belőle magának rizst. Tudniillik ő inkább rizst akar, de nem talál. Ki tudja miért? Talán nem a jó boltban keresgél. Csupán a krumpli boltban rohangászik és jajveszékel megállás nélkül, hogy nincs rizs.

Barnett mély meggyőződéssel bólintott néhányat.

Aztán úgy gondolja, hogy jobb híján beéri ezzel a krumplival is. És hazaviszi. Majd elkezdi kitartóan hámozni, darabolni, sütni, főzni és gyömöszölni. De az sehogyan sem akar rizzsé változni. Soha. És egyszerűen ráfogja a krumplira, hogy ő a hibás, mert nem lett belőle rizs. Pedig ő mindent megpróbált. Az a szegény krumpli meg csak pislog ott a fazékban, és nem érti, hogy mi történik. Ugyanis a krumpli már csak krumpli marad…

Miett hirtelen magához tért az ámulatból. Már csak egyetlen gondolat motoszkált a fejében egyre erőteljesebben. Minél hamarabb kívül akart lenni a zöldségesbódéból, és a lehető legtávolabb ettől a furcsa férfitól.

– Nem bánom! Viszem a krumplit! – hadarta, és gyorsan elővette a pénztárcáját.

– Látja! Ezt mondtam! Megelégszik a krumplival! Ahelyett, hogy valahol megkeresné a rizsét! – mondta a férfi. – Már ha olyan vacsorát akar enni, amire valójában vágyik. Egyéb esetekben majd lesz valami a krumpliból is. De valószínű, hogy az nem igazán fog ízleni Kiskegyednek.