Boldog Lényként érkeztél e csoda szép világra, 

szívből vágytál, ám elméd felfigyelt a hiányra.

Idővel nem is akart mást fürkészni s meglelni,

csupán azt észlelni mi szenvedéssel volt teli.

Így életeden szorongva keresztültántorogsz,

majd felnőve rettegsz és gyűlölködve vicsorogsz.

Magad sem tudod, hogyan kéne másképpen élned,

hiszen ekképp tanultad, nincs ki vezesse lépted.

Szokásaid fogva tartanak s végül megölnek,

hisz családi mintája ez annak a kölyöknek,

ki egykoron voltál, s ki figyelte hangtalanul,

mi ősök jussa volt, s szenvedték azt tudatlanul.

Ébrednél, látod a béklyót, de sejted nem feled,

elhagyni a mintát nehéz, így ugyanazt teszed.

Hiszed, tehetetlenül kell alászállj vesztedbe,

nem veszed észre, hogy mindebből tanulnod kellene.

Ha a Megértés palástját lelkedre teríti,

majd rájössz, a szenvedés életedet segíti.

Ősöd abból tudott adni, mi volt akkor neki,

úgy ítélte, veled a kifogástalant teszi.

Tedd le a harag és gyűlölet bárdját kezedből,

akárhogy súgja elméd, ne sújts magadra többször!

Bocsáss meg, és e csodás világnak ne állj háttal,

lásd meg, több lettél Őseid szenvedése által!

Lépj tovább, dönts másként, ezt bármikor megteheted, 

az ítélkezés s bírálat sehová sem vezet!

Te is mindenkor példát mutatsz az életeddel,

másból soha, mindig csak ebből tanul az ember.

Létedet te írod, váltani te tudnál végleg,

ha másért nem akarod, csupán magadért tedd meg!

Ha te változtatsz, Sorsod majd hozzá igazodik,

amit Boldog Lényként vágytál valósággá válik.